Lehet, hogy rám van írva a " Gyere és baszogass, tiporj a mélybe, nem érzem elég szarul magam rúgj csak belém"... 

Ettől a hazajöveteltől azt vártam, hogy majd feltölt energiával és minden szuper lesz, erre azt érzem, hogy még jobban mélybe ránt. Szeretek külföldön lenni és tanyán lakni mert mindkét esetben kurvára senki sem szól hozzám. Elkövettem a legnagyobb hibát ma. Boltba mentem... anyával közösen... abban a szar faluban, ahol sikerült felnőnöm. Vásárolok szépen nyugodtan mire a boltos nőci elkezdett kérdezősködni a külföldi életről, persze csupa pozitív dolgot mondtam, mert hát miért hazudjak? A szálláson lakó magyarokon kívűl más problémám nincs és őket is lehet ignorálni azzal, hogy elmegyek a picsába sétálni. Na de ő tovább ment a gondolatmeneten, feljött a párom, mint minden rosszindulatú utolsó szar elkezdte baszni az agyam azzal, hogy ne gondoljam már, hogy a párom hűséges és ennyi időt kibír szex nélkül, megcsal, hűtlen és én naív vagyok stbstb és egy sima ok csá kíséretében 10000res vérnyomással távoztam, mert semmi mással nem lehet felkúrni az agyam csak ha ezzel csesztetnek. Peersze nem volt elég anyám aki részese volt a "csevegésnek" otthon folytatta a dolgot egészen addig, amíg mérgesen fel nem álltam és el nem jöttem. Összevesztünk, mert kértem, hogy ne fárasszon a fszságokkal, mert nem érdekel, nem vagyok hajlandó meghallgatni, lekaksizom nem nem nem. De ő folytatta és mondta és mondta. Istenem bárcsak ilyenkor létezne az a távirányító, ami a Távkapcs filmben van, remélem mindenki látta! Na mindegy a témába belekeveredtek a faluban élő ex osztálytársaim, tudni kell, hogy mindegyik lebabázott 20 évesen a semmire, abszolut a semmire gyerekek.. Az életük most abból áll, hogy családipótlék emelésért petícióznak etcetc. az ő dolguk ha nekik ez volt az álom élet hát legyen, pont teszek rá magasról. Na de anyám kijelentése... felbaszott. Idézem szószerint...: - Te se vagy különb náluk, a te felfogásod is falusi. WAATTTAAFAAAAAKKKK?????? MI A FÉSZKESFENEBAJODVAN???? Hogy a retkes édes fszomba lehet egy kalapalá venni velük, azért mert együttélek a párommal? Hát pasztmek azt hittem ott helyben megfialok. 

Ti ezt lehet nem érzitek át, de nekem genyószarul esik, mert. ad1: Mindenféle támogatás nélkül egyiknapról a másikra egy internetes hírdetésre kimentem a picsába Németországba. ad2: Mikor németbe szar volt a helyzet, az utolsó 55 eurómból leléptem Hollandba erre  a munkahelyre ahol vagyok és 50 euró volt a fuvar, két hétig 5 euróból éltem úgy, hogy 1 félkilós kenyér 2 euró volt, szerintetek mennyit ettem abban a két hétben? Reggel 7től este 8ig dolgoztam két szelet vajaskenyeren mert konkrétan erre maradt pénzem! Cigim annyi volt ami németből megmaradt és azt is beosztottam, ahhoz képest most hol tartok? Nem értem... Bármit csinálok ÉÉÉÉN soha nem leszek jó, soha nem lesz jó amit csinálok... 

Nem hisz a terveimben, az álmaimban, a tényekben. Mit tegyek, hogy egyszer én legyek a legjobb? Őszintén elment a kedvem attól, hogy hazajöjjek, nagyon sok pénzbe van, csak ajándékokra költöttem kb 30.000-ret hazaút 60.000 kint a szállás fenntartás 70.000 + fizetés kiesés. Hát megéri azért ennyi pénzt elbaszni, hogy azt hallgassam szar vagyok? 

Elnézést a trágárságért, de mérges vagyok és úgy nyitottam meg ezt a blogot, hogy itt végre nyíltan fogok írni az érzéseimről. 

Egy valamire igenis rájöttem.. Szükségem van arra a bizonyos egyedüllétre, amit Hollandia nyújt nekem.

Chester Bennington a Linkin Park énekese öngyilkos lett, felakasztotta magát. Egy újabb kedvenc énekesem halt meg, sokkolt. Sajnos már késő van a poszthoz, így maradjon egy emlék poszt. Nyugodj Békében Chester!

Előfordul velem néha, hogy elfelejtem ki vagyok, miért vagyok éppen ott ahol és mik a terveim. Ez a pillanat is pontosan ilyen. Elvesztettem a valódi énem valahol és most éppen engem keres, csak még máshol jár. Benne vagyok egy mélygöndörben, amit napról napra egyre mélyebbre ások magam alatt, de egyszer csak elérem az alját és onnantól már csak felfelé tudok haladni, szépen lassan de biztosan felérek. 

Fogalmam sincs jelen pillanatban, hogy ha a munkahelyemnek vége és eltelik ez a pár év külföldi élet, mit is akarok csinálni, ha hazamegyek. Konkrét tervekkel jöttem ki, de meginogtam. Mindig próbálom azt a látszatot kelteni, hogy holtbiztos vagyok a terveimben és minden szuperül halad, de legbelül mintha nem hinnék magamban, nem hiszek abban, hogy sikerülni fog. Adott egy csomó lehetőség és nem tudok velük élni, mert nem tudom mit akarjak. Rajzolni? Videózni? Ékszereket készíteni, mint régen? Képregényeket rajzolni, de érdekelne bárkit is? Van egy könyvem amit 2 évvel ezelőtt fejeztem be, itt van az ágyam alatt, de nem tudok vele kezdeni semmit, mert nem vagyok benne elég biztos. Úgy eltudnám képzelni eredeti könyv formában.. Lefordítanám angolra és sikeres lehetne, akár képregény formában is. De nincs elég önbizalmam ehhez.  

A külföldön élés növelt az önbizalmamon, mármint a külsőségekkel kapcsolatban. Például már nem gondolom magamról, hogy ronda vagyok, magabiztosabb vagyok és a nevemet is megszerettem. Utáltam a Jenifer nevet.. Ez mind szép és jó, de az alkotói önbizalmam odaveszett, nem gondolom már, hogy szépet tudnék alkotni, vagy biztos megélhetést garantálhat.

Kérlek szépen kaparjam magam össze valahogy.

*07.21 indulás haza Mo-ra 3 hétre *-* *

Biztosan emlékeztek filmekből, olyan jelenetekre, ahol a főszereplő egy, olyan szituba kerül, ami vagy brutál kínos lesz neki, vagy eszméletlen durva, ilyenkor az idő megáll egy másodpercre a főszereplő kap elég időt, hogy lepörögjenek előtte az események, alánarrátolja az életét és a következményeket, majd a film forog tovább és megtörténik a tragédia. 

Ó, bizony.. ez történt velem a héten, kétszer is. Az első eset, amikor békésen tekerek hazafelé melóból mint állat, majd mikor hatósugaron egy méteren belül voltam realizáltam, hogy egy kurvaretkesnagyfaszom keresztespók lóg egy fáról velem konkrét fejmagasságban. Ez egy tipikus napsütötte csodálatos délutánon volt, a napsugár megcsillant a förmedvény potrohán és minden egyes kis szőrszálát láttam, azon a pármásodpercen... esküszöm megállt az idő, lehetőségek tárháza zárva, oldalra nem volt időm elmenni, fékezni lehetetlenség volt. Ha oldalra rántom a kormány borulok a lejtőn, ami elég durva baleset lett volna, ha fékezek, azzal annyit érek el, hogy lassabban szedem fel azt a rohadékot, így egy dolog maradt, nagy levegő, zokogás, ütközés és már érzed is a vastag hálót a fejeden és látod azt a rohadt pókot, ahogy már rajtad is van. Sokkot kapsz, mert hát te egy kis makroméretű póktól is sírsz, de ez egy kibebaszott keresztespók bazdmeg, amit ha makroban fotóznál akkora lenne, mint a szabadságszobor. Szóval délután kettőkor csúcsidőben zokogsz,  mint egy hülye, pánik rohamod van, leérsz a lejtőn, fékezel mint a szar és igyekszel attól a szeméttől megszabadulni, ami megint egy külön történet mivel vagy annyira balfasz, hogy nem mered még csak a kezeddel sem lesöpörni. Valahogy lejött rólam... de életem legdurvább pillanata volt. Kéész végem. 

Imádom a meséket és még jobban, ha énekelnek benne. A mesékben lévő dalok vagy eszméletlen mélyen megérintenek, vagy brutális mértékű optimizmussal látnak el és erőt adnak a sötétebb napokhoz. Jöjjön az én Top 10 listám és egy kis leírás hozzá. A lista egyébként nem sorrendben van, mivel minden szám gyönyörű, lehetetlen dönteni az utolsó és az első között. 

#1: Tánccoló talpak: Bridge of Light. 
Vannak azok a zenék, amiket csak az eredeti angol verziójában imádok és ez olyan, imádom ezt a számot, nagyon sok depiből húzott már ki, mondván van remény, így elsőre hatalmas kedvenc lett. P!nk énekli. 

#2: Szilaj: Száguld a musztáng. 
Szerintem egy sort sem kell írnom ahhoz, hogy tudjátok milyen csodálatos az egész Szilaj mese, úgy ahogy van. 

#3. Mackótestvér: Itt nincs kiút. 

A továbbiakért katt a bővebbenre, mert nem akartam 2km hosszú bejegyzést :)